kapu-keritesed

Üdvözlöm. Kérem tekintse meg a menüoldalak segítségével a tevékenységeinket.

szalag_fejlec.jpg

12 éve foglalkozunk kerítések építésével, kapuk, betétek, korlátok, vagyonvédelmi rácsok, előtetők, és sok egyébb más termék gyártásával és telepítésével. Kerítéseket szinte minden az építőiparban használatos anyagból, termékből gyártottunk, építettünk már, a legkülönbözőbb kivitelben. Országos szinten vállalunk kivitelezést, nyilván  mennyiségtől függően. De gyártunk termékeket telepítés nélkül, bérgyártásban is. Nagy előnyünk, hogy nem kell bajlódni és hosszas kivitelezésbe bonyolódni azzal, hogy a külön szakiparokat összehangolják. Hiszen mi a kőműves, lakatos, burkoló, asztalos, stb szakiparokat egy összeszokott csapattal elvégezzük. Így nagyban lerövidúl a kivitelezési idő, és az egyszeri felvonulás miatt talán versenyképesek is az áraink.

De gyártunk megrendelésre bérmunkában kapukat, kerítés elemeket, gabion boxokat is. Így a legolcsóbban tudja a barkácsolásra hajlamos tulajdonos, ha van affinitása, a kerítése megvalósítását kivitelezni. Természetesen ki is szállítunk, vagy éppen telepítünk de a mázolást kihagyjuk. Csak a megrendelőtől függ. 

 

1.jpg

 

Egyik spacialitásunk a gabionbox kerítések gyártása, építése! De boxokat telepítés nélkül is gyártunk megrendelésre. De gyártunk gabionboxokat zajvédelmi falak, vagy támfal megoldással is. Illetve kerti alkalmatosságok, vagy műtárgyak, a legkülönbözőbb célú hasznosítású céllal is. Az egyik legnagyobb talán Európai szinten is nagynak számító munkánk, Hajdú-Szoboszló szabadtéri színpad, ahol 5 kamionnyi kő az az 110 tonna majd 70m3 osztályozott gabionkő került bedolgozásra. Természetesen kisebb lakossági megrendeléseket is kivitelezünk kerítés, támfal, kerti kellékek, stb.

 

20180910_140905_hdr_masolata.jpg

 

Amellett hogy jelentős  gabionos munka volt! Egy nagyon friss technológiát is alkalmaztunk, a Cedral homlokzati száraz burkolati anyagot! Ami egy cemetalapú fedőléc elem. Szerkezetre építhető nagy szilárdságú burkolóanyag, ami egy teljesen kidolgozott rendszer. Minden kötő, illesztő, és fedőelem rendszert képez. Annyira új, hogy még csak 4 helyen alkalmaztuk. Teljesen gondozásmentes, ahogy a gabion is, és esztétikailag is nagyon kiegészítik egymást! 

cedral_es_gabion_szinpad_szembol.jpg

gabion_es_cedral_szembol_bal.jpg

Természetesen a gabion konzolait is mi gyártjuk le, csak úgy mint az oszlopok, konzolok, előtét vagy támfal szerkezeti elemeket.       A kis és nagy kapukat, korlátokat betét elemeket szintén.

gabion_nagy_fal.jpg

Természetesen nem csak ilyen ipari szintű munkákat vállalunk!         Lakossági munkákat is elvéhgzünk. Kerítéseket , támfalakat, zajcsökkentő falakat, vagy kerti műtárgyakat! Bármilyen anyagból vállalunk kivitelezést.

nevtelen.jpg120623580_1270988473233571_6732927938368605049_n.jpg

 

 

Köszönöm az érdeklődését.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 9
Heti: 29
Havi: 236
Össz.: 22 220

Látogatottság növelés
Oldal: Kezdő oldal
kapu-keritesed - © 2008 - 2024 - kapu-keritesed.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »